(Merengve nézem…)

Merengve nézem a csendes naplementét

ezt a törvényszerű természeti csalást

mikor a nap mint képzelt bíbor-palást

lehullt az égről s a dombok tetejét

mint óriás fejeket glóriába vonja

fluoreszkált az erdő s a lila homályban

denevér suhan pillangók nyomában

a kert a virágok lágy illatát ontja

milyen jó ilyenkor csendben elmerengni

minden feledhetőt szépen elfeledni

nem gondolni csak arra ami szép és vonzó

s az álmok azúrján mint kedves árnyképek

Sapphó és Kleopátra kecsesen lépnek

de ki az az árnyalak bús álmodozó.

 

1975. augusztus 30.