Meglepem magam

Meglepem magam negyvenkét évvel

kilobbanó gyertyán bús füstkoszorú

és száll a dallam minden oly szomorú

mint az akáclomb közt suttogó éter

rám mereszti hideg opálszemét

múltam e távolba vesző ködgomoly

ifjúságom te bús mámoros mosoly

szavaid hallom mint elhaló zenét

hópihéket szór fejemre már a tél

a hangulatom is dermedő acél

két szemed bennem hogyha vihart kavar

rohanó vérem őrjöngő zivatar

s fejemre szórja hideg villámait

a Sarkifény mely izzik de tudom meg nem vakít

 

1976. december 6.