Százszor elgondoltam

Százszor elgondoltam hogy megírom egyszer

a legszebb szonettet – mennyire szeretlek –

ha a tollhoz nyúlok kezeim remegnek –

tovatűnő évem – mondd kivel vetekszel

mert sokkal szebb a vers amíg le nem írom

és csak én tudom hogy igazi költemény

magamban hordozom egyedül az enyém…

utolsó szonettem most útnak indítom

az idő elmúlik új vágyak születnek

új csillagok törnek végtelen egeknek

de az a halvány ott vörösen pislákol

időtlen időkig önmagában lángol

hamuba roskadnak bolygók meteorok

én benned kedvesem időtlen lángolok.

 

1977. február 14.