(A Golgotára menő fohásza)
Hát add Uram hogy gondolataimat
mit hanyagul e papírlapra vetek
nem koronák sem korhadó keresztek
mit magamban hordtam annyi év alatt
hogy most letegyem mert térdem roskatag
s a Golgotára nagy utak vezetnek
szenvedésemben hiába kereslek
csak dárdahegyek mik utat mutatnak
a csúcsra érés csak bizarr győzelem
mert a csúcson vár a biztos zuhanás
örök feledés lassú elmúlás
azon túl mi lesz mondd mi lesz velem
ó hadd cipeljem még soká keresztem
az élet szép és minden perc győzelem.
1977. május 30.
Uram ne bánts a durva rómait
kemény páncél alatt gyönge szív dobog
a nagy Egészet parányi atomok
mozgatják s az élet rejtett titkait
kifürkészni sem ördöngös dolog
s hogyha egyszer ember emberrel szakít
a pácba könnyű beverni valakit
de ma csak a szépre s jóra gondolok
így hát feledjünk minden feledhetőt
napfény önti el a szomszéd hegytetőt
talán sohsem volt Sodoma Gomora
a véres csatáknak durva vad kora
vagy hogyha volt is ennek már vége
e percben szálljon a szívünkre béke.
1977. május 30.
Sokszor elestem de látod felkelek
a föld fogva tart de mégsem maradok
mert menni kell bár a kaptatók nagyok
Uram segítsd az elesetteket
mert sokan vannak és egymásra leltek
s a hegyről lezúgó görgő lavina
mindent elsöprő fehér agónia
gyötrő kínomból kiutat nem lelek
mert mi is a jog s törvény szerint élni
miért kell mindig egy újban remélni
nem ismerjük saját akaratunkat
ahányan vagyunk annyi féle érdek
akkor minek a víz Pilátus kezéhez
ha vérünk így is a keresztfához tapad.
1977. május 30.
Uram adj nékem látnoki erőt
hisz ember vagyok saját képeden
kit én formáltam s ez lett végzetem
nincs megállás a végső út előtt
merre tart Földünkön kozmikus útja
mondd te sem tudod… véges szellemünk…
jövőbe látni… oly sok van mögöttünk…
időm csak a hegytetőig futja
Gógok Magógok Sodomák Gomorák
szilaj túlkapása nyugtalan vérünknek
mert kik a hatalmat eddig gyakorolták
önkörünkből soha ki nem léptek
Uram ne engedj újabb Sodomát
izzó lángtengerben ég el a világ.
1977. május 31.
Mért néznek annyian gyilkos farkasszemet
miért kiáltnak annyin őrült feszítsd meg-et
mindenki láthatja viszem a keresztet
s a tövis-korona felsebzi fejemet
trónok dőlnek s koronám földre hull
de ma én vagyok a látnoki erő
egy új hit eszme világot-rengető
hatalmas kiáltás mely előre nyomul
mert szót emeltem a sok korgó gyomorér
most már belátom hogy én is tévedtem
alamizsnát kértem a többit feledtem
sorsom megérdemlem súlyos botlásomért
porba kéne rántnom téged Istenem
hogy ketten osztozzunk a súlyos kereszten.
1977. május 31.
Uram a kakas hármat ordított
bizton jelezve a rohanó időt
a nép hallgatott az őrség meg kidőlt
s én bámultam a holdfényes ablakot
tán arra vártam hogy a Hold sugarán
fehér istenség előttem megjelensz
de sötét cellám komor rideg falán
a csend mocorgott mint kimerült termesz
csak agyam lázas sejtjei lobogtak
százszor megátkozva jelent jövendőt
s hitem mit kemény gránitból faragtam
mint hitvány üveggyöngy darabokra tört
e percnyi botlást most bocsásd meg nekem
mert egyedül voltam nem voltál velem.
1977. június 4.
A csúcsra értem leteszem keresztem
a korbács-ütéstől sír a két lator
a töviskorona csontomig hatol
minden megtörténhet minden emberen
világokat láttam fényre emelve
de világok hulltak sötét romokba
hiába borulok földre zokogva
hol van a kéz mely újra felemelne
ha leborulok is nem magamért teszem
mint égre-törő dárda áll már keresztem
s tudom hogy nekem nincs visszafele út
de a tömeg mely a völgyben morajlik
s dagadó hangja a hegytetőig hallszik
tudom hogy egyszer mégis révbe jut.
1977. június 5.
Vizet kértem s ti ecetet adtatok
a sok csalódástól szájam keserű
a szögek fognak tehetetlen vagyok
de felém leng egy megváltó keselyű
mérd csak jó mélyre csőröd csapásait
te minden idők megváltó madara
téged a bőség soha meg nem vakít
zúzzad hát testem apró darabokra
osztozzanak rajtam éjjel a hiénák
mert ők mindig a sötétben lapulnak
és mióta lesik a feszülő dárdák
kegyelem-döféssel mikor jutalmaznak
osszátok marjátok hitvány tetemem
a feltámadás már megadatott nekem.
1977. június 6.
Még egyszer a dárdát mélyen bordám közé
mert ott van a szív az átkozott motor
vagy megijedtél nézz hát szemem közé
szegény római mentségedre mit hozol
mert ölni tettek ölni és gyűlölni
és dárdát adtak remegő kezedbe
azért vagy római ne jusson eszedbe
kegyelmet osztani sírásra fakadni
ölj zúzz és vágjál ne kérdezd hogy miért
a hősök nem felelnek soha tetteikért
a föld feloldoz minden bűnbánatot –
addig ölj csak míg ember van a földön
utolsó nagy tetted hajtsd végre e Gömbön
hadd hordjon az Űr egy marék kozmikus hamut.
1977. június 6.
Még egy perc és minden elvégeztetett
táguló pupillám most magába fogad
lüktető világ de gyötrő gondomat
síromba viszem mely sokkal terhesebb
mint a Golgotára kitűzött kereszt
s latornak meghalni sokkal boldogabb
mint sírba vinni lobogó álmokat
melyek hitet adtak álmatlan éjeken
a szó sem mindig pusztába kiáltás
láthatod a szó volt minden fegyverem
mellyel isteneket mélybe döntöttem
de egy új istent emeltem a trónra
ki előtt ezrek sírnak leborulva
ez volt számomra a legnagyobb bukás.
1977. június 9.