Még egy percig

Még egy percig maradj fekve óh kedves

a Nap aranyzuhataga végigfoly

opálos bőröd sáncán mint Ipoly

s csókjaim özönétől leszel nedves

te eleven szobor márvány képzelet

mágikus pupillád lüktetéseit

az idő mércéjén fényévek mérik

én tudom hogy másképpen nem is lehet

asszony vagy az örök termékeny talaj

hol csókom minden szála gyökeret hajt

s így emberibb a világegyetem

bár gondunk bajunk tőlünk nem maradnak

de értelmét egyetlen pillanatnak

mi adtuk mi… mi… mi mind a ketten.

 

1977. augusztus 24.