Bordal I.

No hát igyunk újra fiúk

a borban meghitt cimborák

úgysem fog állni hisz jól tudjuk

míg a világ ez a világ

 

a bor legyen a napkorong

amely ha kell most ránk ragyog

aki csak iszik most itt bolyong

a legnagyobb baj – józan vagyok

 

igyunk a nagy ütközetre

amely tőlünk még messze van

a holdsarló összetörve

aranyesőként ránk zuhan

 

és belép szép aranyhajával

egy mámoros emlékezés

míg elrobog csatazajával

felettünk a Göncölszekér

 

a holdfény is omoljon ránk

szépasszony szórta bűvölet

mámorok vad éjszakáján

szépség hajszolta őrület

 

égjen lobogjon harci kedvünk

mámorunk zászlói lengjenek

a megostromolt bástyák fokán

örömünnepet zengjenek

 

azok akikkel mindig hittük

az Élet a legszentebb vesztőhely

s a dobogón álltak a költők

az örökmécseshez közel

 

a Lét is ez a bakacsizma

agysejtjeinkre taposott

a sok bolond jövőben bízva

álomképeknek hajbókolt

 

vegyük le mi is a kalapunkat

ordítsuk hangosan: vivát

az Úristen felhőkbe bújva

lapozgatja a Bibliát

 

Hernyótalpak csikorognak

egy karcsú rakéta suhan

vad sejtelmeink táncba fognak

és átkarolnak boldogan

 

táncoljanak a buborékok

borospoharunk fenekén

és kérded pajtás hogy hol vagyunk

borozgatásunk elején

 

tölts és igyál és igyunk együtt

a csendre jön a nagy moraj

jó kedvünk ma mámorral vegyült

mint tengervízzel az olaj

 

és belesodor vad éjszakák

részegen-szennyes hullámiba

a józan léttől tán elvárnád

rádöbbenj hol a nagy-hiba

 

de a kancsó nehéz a bortól

igyunk hát újra jó fiúk

milyen az élet – ki erre gondol

inkább igyék – most nincs kiút

 

mert élni kell és tovább vinni –

mint apáink mondták így igaz

ki tőlünk most félre tud állni

az képmutató ronda gaz

 

mert mi vagyunk akik a kumiszt

a rossz borral fölcseréltük

lovak tomboló nyihogását

ma tankokkal is beérjük

 

rónák selymes simogatását

súlytalanságra váltottuk

s Toldi szép vitézsége helyett

Farkas Bercire bámulunk

 

libegjünk a mámorok szárnyán

egy kis nép okos fiai

mindenki saját kálváriáján

egyszer- majd meg fog tanulni

 

addig is amíg tart a borból

s amíg fénylik a Napkorong

egyszer majd kifogy minden jóból

s a kihűlt Föld majd nem forog

 

addig is van néhány milliárd

átélni való pillanat

ha majd a Nap magába roskad

ezért még kár törjed magad

 

mit kötögetjük sebeinket

ha már az egyszer beforradt

emeljük hát serlegeinket

arra ki közöttünk maradt

 

akik végig vitték a harcot

s kik bírni fogják ezután

kik megtudják inni a karcost

habár keserű lé csupán

 

az orvosság sem mindig édes

keserű mégis gyógyító

akár az élet tekervényes

és sokszor hasra buktató

 

hasra estél – hát fel kell állni

s kiinni mind az Áldóját

az a legény ki fel tud állni

s nem hagyja ott a borát

 

voltak és lesznek borús idők

és fény áztatta verőfény

s bár közülünk sok szálfa kidőlt

népünk ma virágzó kökény

 

magasba hát a kancsó öblét

koccintsunk újra jó fiúk

kavargó borunk habzó örvény

mint Csele medréből kifut

 

óh te Csele te híres patak

keserű voltál egykoron

apáink könnye el nem apad

átizzik az ó boron

 

mert nem tudták soha lenyelni

azt az elveszített csatát

mely Lajos sírján fölemelte

János király trónusát

 

ott állunk ama nemzetek közt

aki csak békét s jót akar

Földünk felett gomolygó felhők

s kitörni vágyó zivatar

 

de az ember mégis csak ember

s nem csaphatja be önmagát

hej fiúk „sok a len közt a kender”

igya meg mindenki a borát

 

akkor is jól mulattunk mikor

búgott a sztálinorgona

ezer sejtelmes vágyat csiholt

a meg-megcsillanó Don fodra

 

két lövés között érezhettük

mit is jelentesz Anyaföld

és mit jelent ha testünk lelkünk

belepi ragacsos béna köd

 

de mind ez ma – már a múlté

akár csak első szerelmünk

úgy tört ránk mint zuhanó hólé

s zavaros iszappá vegyült

 

vagy elmerült a lelkek mélyén

és termékeny talajjá gyűlt

no látod ez már fogas kérdés

inkább ide a jó nedűt

 

elszédültünk a forgatásban

forogtunk sokat cimborák

most megállni … szünet a táncban …

fogja mindenki a borát

igyunk az első szerelemre

mely tiszta mint a szőlőszem

visszaszáll szép emlékeinkkel

s elröppen mint az ökörszem

 

rajtunk hagyva zamatos ízét

mint ághegyen a sárga birs

ha nem éreznénk nem is hinnénk

egykor velünk mily könnyen bírt

 

éppen ezért igyunk fiúk

halkan elszáll az ifjúság

de itt a jó bor rajta igyunk

mielőtt tovább indulnánk

 

előre mindig bátran fiúk

ez az élet buzdító szava

ki a legmagasabb polcra jut

fütyülhet a küzdő hadra

 

de ha egyszer küzdeni kell

akkor hát küzdjünk cimborák

fel a csúcsra mert ott delel

a megálmodott boldogság

 

vagy van is egyáltalán csúcs

hova az ember felérhet

vagy csak sziszifuszi álomút

mely cseppenként szívja véred

 

és mi görgetjük és görgetjük

az álomból gyúrt galacsinokat

nyomás fiúk még felvihetjük

a tetőre is gondjainkat

 

szóljon hát most Lehelnek kürtje

igya mindenki a borát

itt gyűltünk egy Szent-Pusztaszerre

Szabolcs és Horka unokák

 

messzi szakadtunk Őshazánktól

lelkünkön a bogáncs virít

s a rónák végtelen távolából

az üröm illata meglegyint

 

lépjünk hát újra szövetségre

megvédni mind azt mi maradt

mi egy népet magasba emel

s nem sújt le futó zivatar

 

„hajnal mutatja vörös ujját”

korán van meg jó fiúk

kár itt hagyni Enyed borát

ebből mindenkinek jut

 

itt mulatott török tatár

s mulattak sokan gondtalan

magasba hát a boros-kupát

míg mindenkinek kedve van

 

voltak büszke fejedelmeink

kik inni tudtak nem vitás

hátra hagyták bölcs intelmeik

ezt tudja minden krónikás

 

s mi volt a tanulság belőle

néhány elhelyezett pofon

sokszor megkaptuk jó előre

helyük még ég az arcokon

 

a bor a legjobb feledtető

tisztára mossa lelkünket

napfényben úszik a hegytető

s keblünkben a jókedv lüktet

 

daloljuk új dalainkat

van olyan mint a Fóti-dal

ne féltse senki lelkeinket

itt van mámor és diadal

 

nem szemfedő kell e népnek

bár a halál is küzd velünk

halottak voltak mindig lesznek

mi célunk felé igyekszünk

 

magasba hát a poharakat

közös-célunk hogy fennmaradj

te ki mindig éltetőnk voltál

sírunkon túl is az maradsz

 

magasba hát a poharakat

virulj óh édes anyanyelv

te vagy a napi éltető adag

s az a misztikus ködlepel

 

veled sirattuk bánatainkat

veled tomboltuk örömünk

te aki a végtelenbe ringat

és napfénybe vonja bölcsőnk

 

magasba hát a poharakat

igyék aki most velünk tart

a tenger vize örvénytől dagad

távolból int a békés part

 

le a fákról a hegedűket

fiúk mulatni van kedvem

kiknek szíve jövőnkkel lüktet

azok koccintsanak velem

 

megbírjuk mi bajainkat –

friss szél dagasztja vitorlánk

a távol új reménnyel biztat

s a remény mindig hű volt hozzánk

 

vissza hamar a poharakhoz

koccintsunk zengjen énekünk

aki itt most kétséget halmoz

csak viszályt kavar ellenünk

 

töltsük teli a poharakat

csorduljon ki mint szerelmünk

eláztat ha nyakunkba szakad

s talpig vizesek leszünk

 

fiúk itt most védve vagyunk

ha csepeg is az eszterhéj

töltsük teli a poharunk

majd elmúlik a veszély

 

még az utolsó búcsúzóul

ilyen az igaz borozó

mert ez a bor bár kesernyés

de inkább kijózanító

 

1983.