Bordal I.
No hát igyunk újra fiúk
a borban meghitt cimborák
úgysem fog állni hisz jól tudjuk
míg a világ ez a világ
a bor legyen a napkorong
amely ha kell most ránk ragyog
aki csak iszik most itt bolyong
a legnagyobb baj – józan vagyok
igyunk a nagy ütközetre
amely tőlünk még messze van
a holdsarló összetörve
aranyesőként ránk zuhan
és belép szép aranyhajával
egy mámoros emlékezés
míg elrobog csatazajával
felettünk a Göncölszekér
a holdfény is omoljon ránk
szépasszony szórta bűvölet
mámorok vad éjszakáján
szépség hajszolta őrület
égjen lobogjon harci kedvünk
mámorunk zászlói lengjenek
a megostromolt bástyák fokán
örömünnepet zengjenek
azok akikkel mindig hittük
az Élet a legszentebb vesztőhely
s a dobogón álltak a költők
az örökmécseshez közel
a Lét is ez a bakacsizma
agysejtjeinkre taposott
a sok bolond jövőben bízva
álomképeknek hajbókolt
vegyük le mi is a kalapunkat
ordítsuk hangosan: vivát
az Úristen felhőkbe bújva
lapozgatja a Bibliát
Hernyótalpak csikorognak
egy karcsú rakéta suhan
vad sejtelmeink táncba fognak
és átkarolnak boldogan
táncoljanak a buborékok
borospoharunk fenekén
és kérded pajtás hogy hol vagyunk
borozgatásunk elején
tölts és igyál és igyunk együtt
a csendre jön a nagy moraj
jó kedvünk ma mámorral vegyült
mint tengervízzel az olaj
és belesodor vad éjszakák
részegen-szennyes hullámiba
a józan léttől tán elvárnád
rádöbbenj hol a nagy-hiba
de a kancsó nehéz a bortól
igyunk hát újra jó fiúk
milyen az élet – ki erre gondol
inkább igyék – most nincs kiút
mert élni kell és tovább vinni –
mint apáink mondták így igaz
ki tőlünk most félre tud állni
az képmutató ronda gaz
mert mi vagyunk akik a kumiszt
a rossz borral fölcseréltük
lovak tomboló nyihogását
ma tankokkal is beérjük
rónák selymes simogatását
súlytalanságra váltottuk
s Toldi szép vitézsége helyett
Farkas Bercire bámulunk
libegjünk a mámorok szárnyán
egy kis nép okos fiai
mindenki saját kálváriáján
egyszer- majd meg fog tanulni
addig is amíg tart a borból
s amíg fénylik a Napkorong
egyszer majd kifogy minden jóból
s a kihűlt Föld majd nem forog
addig is van néhány milliárd
átélni való pillanat
ha majd a Nap magába roskad
ezért még kár törjed magad
mit kötögetjük sebeinket
ha már az egyszer beforradt
emeljük hát serlegeinket
arra ki közöttünk maradt
akik végig vitték a harcot
s kik bírni fogják ezután
kik megtudják inni a karcost
habár keserű lé csupán
az orvosság sem mindig édes
keserű mégis gyógyító
akár az élet tekervényes
és sokszor hasra buktató
hasra estél – hát fel kell állni
s kiinni mind az Áldóját
az a legény ki fel tud állni
s nem hagyja ott a borát
voltak és lesznek borús idők
és fény áztatta verőfény
s bár közülünk sok szálfa kidőlt
népünk ma virágzó kökény
magasba hát a kancsó öblét
koccintsunk újra jó fiúk
kavargó borunk habzó örvény
mint Csele medréből kifut
óh te Csele te híres patak
keserű voltál egykoron
apáink könnye el nem apad
átizzik az ó boron
mert nem tudták soha lenyelni
azt az elveszített csatát
mely Lajos sírján fölemelte
János király trónusát
ott állunk ama nemzetek közt
aki csak békét s jót akar
Földünk felett gomolygó felhők
s kitörni vágyó zivatar
de az ember mégis csak ember
s nem csaphatja be önmagát
hej fiúk „sok a len közt a kender”
igya meg mindenki a borát
akkor is jól mulattunk mikor
búgott a sztálinorgona
ezer sejtelmes vágyat csiholt
a meg-megcsillanó Don fodra
két lövés között érezhettük
mit is jelentesz Anyaföld
és mit jelent ha testünk lelkünk
belepi ragacsos béna köd
de mind ez ma – már a múlté
akár csak első szerelmünk
úgy tört ránk mint zuhanó hólé
s zavaros iszappá vegyült
vagy elmerült a lelkek mélyén
és termékeny talajjá gyűlt
no látod ez már fogas kérdés
inkább ide a jó nedűt
elszédültünk a forgatásban
forogtunk sokat cimborák
most megállni … szünet a táncban …
fogja mindenki a borát
igyunk az első szerelemre
mely tiszta mint a szőlőszem
visszaszáll szép emlékeinkkel
s elröppen mint az ökörszem
rajtunk hagyva zamatos ízét
mint ághegyen a sárga birs
ha nem éreznénk nem is hinnénk
egykor velünk mily könnyen bírt
éppen ezért igyunk fiúk
halkan elszáll az ifjúság
de itt a jó bor rajta igyunk
mielőtt tovább indulnánk
előre mindig bátran fiúk
ez az élet buzdító szava
ki a legmagasabb polcra jut
fütyülhet a küzdő hadra
de ha egyszer küzdeni kell
akkor hát küzdjünk cimborák
fel a csúcsra mert ott delel
a megálmodott boldogság
vagy van is egyáltalán csúcs
hova az ember felérhet
vagy csak sziszifuszi álomút
mely cseppenként szívja véred
és mi görgetjük és görgetjük
az álomból gyúrt galacsinokat
nyomás fiúk még felvihetjük
a tetőre is gondjainkat
szóljon hát most Lehelnek kürtje
igya mindenki a borát
itt gyűltünk egy Szent-Pusztaszerre
Szabolcs és Horka unokák
messzi szakadtunk Őshazánktól
lelkünkön a bogáncs virít
s a rónák végtelen távolából
az üröm illata meglegyint
lépjünk hát újra szövetségre
megvédni mind azt mi maradt
mi egy népet magasba emel
s nem sújt le futó zivatar
„hajnal mutatja vörös ujját”
korán van meg jó fiúk
kár itt hagyni Enyed borát
ebből mindenkinek jut
itt mulatott török tatár
s mulattak sokan gondtalan
magasba hát a boros-kupát
míg mindenkinek kedve van
voltak büszke fejedelmeink
kik inni tudtak nem vitás
hátra hagyták bölcs intelmeik
ezt tudja minden krónikás
s mi volt a tanulság belőle
néhány elhelyezett pofon
sokszor megkaptuk jó előre
helyük még ég az arcokon
a bor a legjobb feledtető
tisztára mossa lelkünket
napfényben úszik a hegytető
s keblünkben a jókedv lüktet
daloljuk új dalainkat
van olyan mint a Fóti-dal
ne féltse senki lelkeinket
itt van mámor és diadal
nem szemfedő kell e népnek
bár a halál is küzd velünk
halottak voltak mindig lesznek
mi célunk felé igyekszünk
magasba hát a poharakat
közös-célunk hogy fennmaradj
te ki mindig éltetőnk voltál
sírunkon túl is az maradsz
magasba hát a poharakat
virulj óh édes anyanyelv
te vagy a napi éltető adag
s az a misztikus ködlepel
veled sirattuk bánatainkat
veled tomboltuk örömünk
te aki a végtelenbe ringat
és napfénybe vonja bölcsőnk
magasba hát a poharakat
igyék aki most velünk tart
a tenger vize örvénytől dagad
távolból int a békés part
le a fákról a hegedűket
fiúk mulatni van kedvem
kiknek szíve jövőnkkel lüktet
azok koccintsanak velem
megbírjuk mi bajainkat –
friss szél dagasztja vitorlánk
a távol új reménnyel biztat
s a remény mindig hű volt hozzánk
vissza hamar a poharakhoz
koccintsunk zengjen énekünk
aki itt most kétséget halmoz
csak viszályt kavar ellenünk
töltsük teli a poharakat
csorduljon ki mint szerelmünk
eláztat ha nyakunkba szakad
s talpig vizesek leszünk
fiúk itt most védve vagyunk
ha csepeg is az eszterhéj
töltsük teli a poharunk
majd elmúlik a veszély
még az utolsó búcsúzóul
ilyen az igaz borozó
mert ez a bor bár kesernyés
de inkább kijózanító
1983.