Egy bús szellemarc

Egy bús szellemarc mely hozzám visszatért

hozva mosolyod varázsát szemednek

az ifjúság vad tombolását melyért

hiába fizetnénk súlyos ezreseket

megfogni e képet ne nyújtsd ki kezed

a varázs széthull álmok gyűrűzésén

s az emlékek kopár lankái felett

vad kerubinok játszanak a révnél

összetörve színes amforáikat

mit oly sok hittel formálgattunk ketten

s szétfolyik a porban a bűvös ital

melyet képzeletben annyit ízlelgettem –

még most is érzem hús-vér csókjaidat

mit a költészet vissza sohsem hozhat.

 

1984. június 6.