Bordal II.

Ha meggondoljuk ugye fiúk

rég volt az a Vízözön

azóta csonttá aszott torkunk

s az aszályt szívből gyűlölöm

 

gyűlölöm mert ellankad tőle

útszélen a gólyahír

a napkorong meleg öle

bénítóbb mint a puszta sír

 

fogtad kezem ha tántorogtam

úgy érezve nincs remény

öledbe vettél s én hallgattam

dalod mely ma is száll felém

 

elkísér majd nyugtató szavad

az utolsó utamon tudom

s verőfényed lágyan simogat

visszaverődve arcomon

 

fülembe zsongnak zsoltáraid

azúrba nyúló Mezőség

te szűz leány ki vállamra hajlik

s csókja emésztő lángban ég

 

visszahozod a rétek zöldjét

a hulló szirmok illatát

az ifjúkor vad ölelését

s nagyapám kétkedő szavát

 

de nem illik most keseregni

asztalunkon telt pohár

most inni kell és vígan lenni

a boroskancsó körbe jár

 

óh szerelem mily bűvös hangod

mily csábítók vad csókjaid

zilált húrokon ma is hallom

bénító suttogásaid

 

érzem havasom hűvös szelét

megborzongnak a levelek

s az ősz visszaverődő fényén

küldöd maroknyi meleged

 

és felolvad lelkem e langyos

iszapos légi bűvöletben

pezsdítő hangod szinte hallom

amint ajkadról felém rebben

 

feléd nyúlok s a kancsó öle

hideg melle ujjamra dermed

s a valóság röpke perce

szédült pillangó félve repked

 

és visszaránt a kancsó mellé

egy nemvárt átkos pillanat

úgysem avat már minket szentté

semmilyen mennybéli csapat

 

bort ide fiúk gyorsan a bort

hisz azért vagyunk emberek

emberként éljünk – újra egy sort –

csak az ne igyék ki beteg

 

beteg vagyok a lelkem szenved –

a testnek ugyan mi baja

beteg léleknek s erős testnek

a bor a legjobb orvosa

 

akkor igyunk ha inni kell még

zengjen harsogjon énekünk

borban bajban még összeférnénk –

a Styx vizén majd átkelünk

 

fel hát fiúk a boroskupát

még lángban áll a Napkorong

s a telihold mint öreg présház

lelkem romjáról mosolyog

 

visszacsillan a szőlőléből

a napfény arany sugara

a kancsó öble opálos ékkő

a holdfény kaján mosolya

 

átkeltünk mi a nagy Vizeken

és meddig jutottunk – ide –

óh anyaföld te konok isten

ne hagyj széthullni a semmibe

 

fogd hát kezem ha feléd nyújtom

és ne engedd el azt soha

tied vagyunk mind kik itt állunk

s te vagy álmaink otthona

 

1984.