Őszi szimfónia
Hulldogál a lomb
már lassan lehull
az őszi fényben
állok fanyarul
csak az Ég kékje
kék mint a katáng
álmaim derűje
kialvó gyertyaláng
langy-fényben lobogó
lehulló levelek
elhúznak az évek
gomolygó fellegek
csupasz már a gally is
s a vörös berkenye
mosolyod idézi
mely fénnyel volt tele
A tarlón a dér már
fehérbe öltözött
varjak károgása
a szántások fölött
vajon mit siratnak
hogy sárgul a határ
s a színek messze szállnak
és minden oly kopár
akár csak a lelkem
bús száradó fenyő
hulló levelein
a „hol nem volt” erő
a pazarló Égen
csak sűrű fellegek
könnyeznek mint régen
haldokló istenek.
A színtelen Égről
gomolygó köd szitál
arcomhoz csapódik
a hideg pókfonál
magányban lebegő
holt isten szelleme
idők távolából
felénk közeledve
kinyújtom a kezem
s csak ragyogó
vízcsepp
mi ujjamhoz tapad –
varázsod ennyi lett
mikor én azt hittem
új színek robbantak
minden szürke itten
hűlt fénye a Napnak
Talpam alatt már
a holt avar susog
a fény ezer színe
a fák hegyén buzog
mint millió színben
szétömlött bazár
minden kincsét ontva
arra ki arra jár
ma csak a fájdalom
sejteti merre ment
a Nap is kialvón
pillogtat odafent.
Sírnak a havasok
a lejtőn köd pipál
az őszi hamvazók
dobják a karikát
minden karikából
egy halálos csók lett
s ott maradt a lombon
sok titkos üzenet.
Hogy múlik az idő
az ősz is hűvösebb
csak a remegés nő
sok bizarr ötvözet
sok színes pillangó
álmaink a nyárban
ide-oda zajló
nektárról virágra
de a nyárra ősz jött
virágból kóró lett
zúgatva az erdőt
mint ördögszekeret.
álmom színes lepke
hogy ma merre szállna
SZÉP MESE-ERDŐBE
ÖRÖK IFJÚSÁGBA.
lassan lépegetünk
a sárga avaron
nem is beszélgetünk
a csendet hallgatom
minek is beszélnénk
elmúlt forró nyárról
az ősz kacsint felénk
színes nyoszolyáról
én meg fogom kezed
lassan lépegetünk
érezve a csendet
mely vérünkbe vegyült.
1985. december 18-december 22.