Nem e tizennégy sor

 Nem e tizennégy sor melybe zártalak

lett ma fogságodnak örök börtöne,

szerelmednek foglya, önmagad őre

vagy, miként bolygónk a fényűző Napnak.

Fényűzés a rím is a sorok végén

apró lakatkák a konok ajkakon,

hogyha feloldódnak, öröm, fájdalom,

aranytűzhányója az egekig érvén

Az idő múlik. Csillagok kihunynak.

Az őr és fogoly is egyre változik.

De a börtön, szerelmünk fogva tart,

csak a tűz örök mely vérünkben izzik

és egybeolvaszt mint két iker-Napot

akkor is égjünk mikor az Űr halott.

 

1989. május 10.